Búcsúztattunk egy jó barátot a minap, aki már a szeles Nagy-Britanniában sütteti a hasát vagy épp kér mégegy teát. Gondoltam valami olyan legyen, ami egyben felkészíti az ottani "változatos" gasztronómiára, ugyanakkor azért valamennyire emlékezetes. Tehát fogtam a batyut és irány a piac, megkérdeztem a hentes bácsit, mit ajánl egybe sült húsnak. A lapockát javasolta, az nem lesz száraz. Vágott is egy szép kilós darabot, amivel aztán egyből elkezdtem ügyködni itthon.
Szeretem az egybesült húsokat, de életemben eddig csak 1-2x készítettem. Valahogy sosem lett különösen jó.Vagy kiszáradt, vagy ízetlen maradt belül. Na de ez már a múlté! Bátran állítom, eddig ilyen fini egybesült husit még nem sikerült összehoznom. És ráadásul olyan szinten kevés volt vele a meló, hogy szégyen...
Citromos-gyömbéres lapocka egybesütve:
- 1 kg lapocka (sovány)
- egy ujjnyi gyömbér
- 1 citrom leve, és héja
- 1 löttyintés olaj
- fokhagyma (lusták, mint én használhatnak port is)
- só, bors
A lapockát először is leteszteljük, hogy tényleg halott-e. Ehhez egy kést használunk és megszúrogatjuk minden irányból. Így majdnem biztos, hogy nem fog kiugrani a tálból sütés közben, de a fűszerek is be tudnak hatolni a belsejébe. Megszórjuk sóval borssal, fokhagymaporral (frissel biztosan jobb). A gyömbért megpucoljuk, apróravágjuk és rászórjuk, a citromot éles krumplipucolóval meghámozunk vékonyan, miután átsikáltuk forró vízben. Ezután kifacsarjuk a levét is rá, és mindezt kézzel szépen bemaszírozzuk a húsba egy kis olajjal.
Sütőben alacsony hőfokon (kb. 140 fok) 2,5 órát sütjük. Mivel ősz van, a tök szezon is beindult, ígyhát dobtam be azt is, használjuk ki a sütőt:)
Mindeközben köretet készítünk hozzá. Én unom a krumplipürét, és ehhez a húshoz egyébként is passzol a pirított petrezselymes krumpli, ráadásul nem is nehéz elkészíteni. Tehát megfőztem a krumplit úgy épphogy puhára, és aztán forró ZSÍRBAN (!Enélkül kár is hozzálátni!) megpirítottam a petrezselyemmel együtt. Minél tovább pirítjuk annál jobb, de már éhesek voltunk, a vedég is itt volt, a hús is puhára sült, így nosza azon nyomban tálaltunk.
hát nem gyönyörű? |
Ne felejtsük el a jénai tetejét levenni, lepirítani az utosó 20 perc alatt! |
Üdv:
Matyi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése